Gonosz Uralkodó

Annyira érthetetlen számomra, hogy mennyire mélyen eluralkodhatnak az emberen a félelem sötét hullámai. Mikor  valahogy sem a szív, sem a lélek, sem a józan ész még együttvéve sem olyan erős, hogy képes legyenek az egyént ébren tartani. Ébren tartani őt, két lábbal a földön állva. Annyira nehéz, hogy milyen eszközzel és hogyan lehet egy ilyen embert erősíteni. Erősíteni és meggyőzni őt arról, hogy ne hagyja, hogy a félelmei erősebbek legyenek az összes többi létező érzésénél. Mert az ár, amit ezért fizet túl nagy. Rányomja a bélyegét a döntéseire, anyagi helyzetére, kapcsolataira, szó szerint az egész élet útjára. Elindítva egy olyan elsöprő és semmit sem kímélő lavinát, ami kárt okoz önmagában és környezetében is. Olyan jó lenne, ha egyszer erre megtalálnám a választ és segíthetnék. Valamilyen úton módon csak egy picit odanyújtva a segítő kezemet megérezze azt, amit én érzek. Azt, hogy nem kell ennyire félni. Az nem baj, ha ez embernek vannak bizonyos dolgokkal, döntésekkel kapcsolatban fenntartásai, aggályai, de a félelem és a mások előtt való meghunyászkodás nem vezet semmi jóra. Keresem és keresem. Keresem a választ és a megoldást arra,  hogy hogyan győzhetném meg őt arról, hogy igenis a félelem az szinte csak egy fikció, nem pedig valós dolog. Egy olyan kitalált fikció, ami nem létezik. Félelem egy elképzelt dologtól ami esetleg bekövetkezhet, tehát még nem történt meg és nem is biztos, hogy egyáltalán meg fog történni. Ezt mind - mind az agyunk és az a sok - sok gonosz szűnni nem akaró hang hiteti el velünk odabent, amik felülkerekednek. Felülkerekednek a józan ész, a hit és a szív hangjai felett. Azt hiszem azt már értem, hogy mitől alakulhat ez ki. Hosszú évek folyamatos csalódása, bántása és szomorúsága válthatja ki azt a bizonytalanságot, mikor az ember inkább egy alamuszi kis egérré változik, majd bebújva a lyukba azért vacog, hátha arra jár a macska. Nem látja  a félelem borús fátylától, hogy a macska otthon se tartózkodik. Réges rég a többi Kandúr Bandival kalandozik a szomszéd városban. Az egér mégsem mozdul ki a lyukból, mert csak azt látja a szeme előtt, csak azt tudja elképzelni, hogyha most kilép azért a darabka sajtért, akkor megint csak fájdalomban lesz része. Ezért inkább éhezik, vacog és fél a saját kis menedékhelyén, látva hogy a többi egérke vígan lakmározik a sajtból. Hogyan mondjam el neki, hogy nyugodtan kijöhet és ehet ő is, ha úgy sem mozdul meg, hogy ott vagyok és fogom a kezét? Mivel győzzem meg, hogy nem lesz semmi baj, ha már többen vagyunk ott és többen fogjuk a kezét? Hogyan....?