Egy picinyke levél

Rég írtam már ez nem kétséges, de most éreztem úgy, hogy megint "tollat" kell ragadjak....

Egészen elképesztő, szinte eufórikus érzés látni, megélni és minden percben együtt lélegezni a magyar labdarúgó-válogatottal az EB-n. Egészen önkívületbe ejtő érzés átélni azt, amiről eddig maximum csak Apáinktól vagy Nagyapáinktól hallottunk, hogy annak idején micsoda érzés volt szurkolni egy nemzet csapatának. Bátran mondhatom büszkeséggel tölt el, hogy ez a csapat képvisel minket és képvisel egy olyan országot, ahol erre pozitív dózisra úgy volt/van szükség, mint egy falat kenyérre.

Megélni és látni azt, hogy ebben a mai széthúzott, ellentétekben és negativitásban gazdag, inkább magamra csukom az ajtót, hogy ne is kelljen beszélnem a másik emberrel világban, hirtelen egy olyan mérhetetlen erő és összefogás történik, amire szinte nincsenek szavak. Itt és most ebben az országban, ahol emberek ezrei-tízezrei lepik el a nagy körutat vagy a kis utcákat önfeledten énekelve. Ahol az újpesti átöleli a fradistát. Ahol a lakótelepen a panel házak között kihúzzák az ablakon a Tv szolgáltató zsinórját és egy farönkre teszik a televíziót, ami előtt harmincan vagy negyvenen szurkolnak egyszerre.Ahol azzal a melletted már vagy 5-6 éve élő szomszéddal, akivel maximum egy szia vagy egy jó estét erejéig kommunikáltál, most majdnem elkéstek a munkahelyetekről, mert szinte gyermekesen csillogó szemmel mesélitek egymásnak a ház előtt, hogy láttad mi történt tegnap este? Elhiszed ezt, ami történik? Ahol nem számít, hogy szereted-e a focit vagy nézted e valaha is a magyar válogatott meccseit, egyszerűen érzed, hogy ez most valami egészen más.

Egy ilyen csipetnyi mámorral megszórt levegőben örömsóhajtások közepette, mégis elakad valami... elakad... mégpedig a lélegzetem... és nem attól, mert nem tudok ezzel a csodálatos érzéssel megbirkózni, hanem azoktól a magyaroktól és azoktól az emberektől, akik még ezekben a pillanatokban is csak a lehúzásra, a rombolásra és a mérgezésre képesek. Mikor ezekben a percekben sem képesek másra csak arra, hogy most bezzeg kinyitod a szádat és az utcára mész... most bezzeg összefogtok egy ilyen értelmetlen idióta sport miatt... mert erre bezzeg van pénz miközben az egészségügy rohad... mert arra bezzeg nem gondolsz, hogy az országvezetője lefizette az összes csapatot és erre bezzeg..... nem is sorolom tovább, mert sajnos sorolhatnám a végtelenségig. Hát most kérlek szépen hadd írjak nektek egy emberként megszólítva titeket pár sort, talán egy picinyke levelet.

Kedves méreggel fecskendező ember!

Nem probléma, hogy nem szereted a focit. Nem probléma, hogy nem szurkolsz a magyar csapatnak. Nem probléma, hogy felhívod a figyelmet arra, hogy ebben az országban baj van. Nem probléma, hogy véleményt alkotsz arról, mekkora a kár az egészségügyben és az egész ország vezetésében, de kérlek szépen téged pontosan ezért, hogy legalább ilyenkor, ezekben a percekben Maradj csendben. Tudjuk... nagyon is jól tudjuk, hogy mennyi a baj. Tudjuk.... nagyon is jól tudjuk, hogy milyen érzés szétszakítva lenni, a szeretteinktől távol élni, egy évben csak egyszer találkozni a családunkkal, azért mert az ország nem tud létbiztonságot adni és nem tud élhető körülményeket teremteni. Tudjuk... nagyon jól tudjuk milyen elveszíteni a nem megfelelő egészségügyi viszonyok miatt egy számunkra szeretett személyt mégis arra kérlek, nagyon szépen kérlek, hogy legalább ezekben a percekben: Maradj csendben. Ezekben a percekben, amikor látod, hogy Béla bácsi aki 50 éve harcol azért, hogy ne lakoltassák ki, hogy be tudja fizetni a csekkeket, hogy látástól-mikulásig benne van a mókuskerékben, most boldog és nem fogod elhinni, de mosolyog. Maradj csendben, ezekben a percekben, mikor látod, hogy Mari néninek könny szökik a szemébe, mert azt hitte sosem fogja újra átélni azt a csodát, amit gyerekkorában az édesapja mellett élt át utoljára, mikor együtt szív szorítva szurkolt a magyar válogatottnak. Maradj csendben, mikor egy szétszabdalt és agresszióval teli országban ismeretlenek ugrálnak együtt, ölelkeznek és mosolyognak egymásra, faji- identitási vagy bármilyen etnikai megkülönböztetés nélkül együtt örülnek. Maradj csendben, mikor egy pillanatra a magyar nép újra Egységet alkot és újra hittel teli. 

Arra lehet nem is gondolsz, hogy mennyi embernek adhat ez erőt. Mennyi embernek adhat erőt azt végignézni, hogy hosszú évekig, sőt évtizedekig fulladozott a magyar futball egy mélyen lévő sárban és láptengerben, most pedig újjászületve valóra váltja az álmait. Mi több, sikert sikerre halmoz és tekintélyt, valamint tiszteletet vív ki magának. Ezek után annyi fiatal, gyerek, öreg és bárki ebben az országban lehet, azt tudja majd mondani, hogy Úristen, ha Ők képesek voltak ilyen mélyről felkelni és harcolni, akkor nekem is sikerülhet!!! Sikerülhet erőt venni magamon és harcolni a hétköznap nehézségeivel, sikerülhet egy picit jobban éreznem magam ebben a dühös és előítélettel gazdag országban, sikerülhet egy picit jobbá tenni mindent. 

Tényleg semmi mást csak ezt az apróságot kérném tőled, hogy ilyenkor hallgass egy picit. Állj meg egy pillanatra… nézz körül előítéletmentesen és csak lásd az emberek utóbbi években egyre mélyebbre süllyedt arcát újra kivirulni. Na és akkor… talán majd akkor, ha csak egy picit is… talán neked is mosolyra görbül majd a szád. 

Üdvözlettel: 

Egy lelkes és eufóriában úszkáló szurkoló palánta, aki most már tudja, hogy egyszer büszkén mesélhet Ő is az unokáinak, arról, milyen is volt... Milyen is volt, amikor volt egy magyar csapat...