Oly sok ember hitetlen. Nem hisznek semmiben. Sem magasabb hatalmú erőkben, sem a szeretteikben, sem másokban, sem önmagukban. Pedig hit nélkül élni, olyannyira üres és értelmetlen. Hit nélkül megfosztjuk magunkat a reménytől, a csodáktól, ezek nélkül pedig nem találhatunk rá az önfeledt boldogságra.
2014. októbere az én eddigi egyik legerősebb bizonyságom hónapja. Bizonyság arra, hogy igenis létezik. Létezik egy nálunk magasabb és hatalmasabb erő, aki a legnehezebb percekben is velünk van és sosem engedi el a kezünk. Ő, aki a legaprólékosabban kidolgozott forgatókönyvet írja, hogy változzunk és megváltást nyerjünk. Sok múltbéli hibám és hibáink miatt távol sodorta tőlem az élet az én egyetlen testvéremet. A testvéremet, akit olyan nagyon szerettem és szeretek. Több mint 5 és fél évig nem csak magunknak, hanem az egész környezetünknek fájdalmat okoztunk azzal a szakadással, ami kettőnk között történt. Egy olyan szakadék lett a két lélek között, hogy akárhogyan is telt az idő még a legkorszerűbb technikával sem lehetett stabil átkötő hidat építeni, hogy újra egymásra találjunk, Hiába minden emberi eszköz és emberi próbálkozás egyszerűen olyan ingatag talaj épült fel, amire egyikünk sem mert rálépni. Míg nem egyszer csak eljött az idő. Elérkezett az idő, hogy a forgatókönyv életbe lépjen.
Október 1. 9:50 perc. Bejövő telefonhívás. Minden megváltozott. Tesóm epilepsziás rohamot kapott .... Indultam! Nem tudom hogyan és miként, de 10 perc alatt felöltöztem, indultam és a kórházban voltam. Úgy éreztem, hogy ez az a bizonyos pillanat, amikor nem érdekel mekkora a szakadék, nem érdekel mi fog várni rám, egyszerűen teljes erőbedobással neki kell fussak, el kell rugaszkodnom a szakadék széléről és UGRANI. Ugrani, mert a túlparton szükség van Rám! Életem egyik leghosszabb és legnehezebb másfél órája következett. Ott lebegtem ég és föld között, a lábam alatt nem volt szilárd talaj, nem tudtam hogy meddig fogok emelkedni s mikor kezdek el zuhanni, de nem is érdekelt. Nem érdekelt, mert egyszerűen csak HITTEM! Vakmerően hittem abban, hogy az az ösztönös és erős szeretet, amit iránta érzek mindenen áthatol és mindenen túl visz. Túl vitt, nem is akárhogyan, hiszen nem voltam egyedül. Hitem legerősebb és legvakmerőbb pillanatában megépítették azt a hidat, amire mi emberként nem voltunk képesek. Felépült közöttünk a legszilárdabb kősziklából álló híd. Ennek a kősziklának a segítségével Tesókám egy új és szebb világban ébredt fel, amelyben újra egymásra találtunk. Egy ilyen erős és és szélsőséges félelem és fájdalom kellett ahhoz, hogy mindent ami a múltban történt és felgyűlt, egy csettintésre félredobjunk és semmi másra csakis a szívünkre hallgassunk. Hát mennyre eszelős és szélsőséges forgatókönyv! Mindezt azért mert tudták...tudták, hogy ez mind kell ahhoz, célt érjenek. A cél pedig nem volt más, mint az, hogy a két testvéri szív újra egymásra találjon.
Azóta minden megváltozott. Azóta a borongós októberi nap óta ugyanazon a parton sétálunk... és boldogabb vagyok, mint valaha...Boldogabb, mert nélküle semmi sem volt az igazi.
ÉS EKKOR... ekkor még csak nem is sejtettem mennyi csodát és MEKKORA BOLDOGSÁGOT tartogat még számomra ez a hónap....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése